Keményen visszaszóltak Budai Gyulának a lekomcsizott bírók
Először Lázár János ment neki Baka Andrásnak, most pedig Budai Gyula sértegette a bírókat, ezt nem hagyta szó nélkül a Magyar Bírói Egyesület.
Először Lázár János ment neki Baka Andrásnak, most pedig Budai Gyula sértegette a bírókat, ezt nem hagyta szó nélkül a Magyar Bírói Egyesület.
Nem tudta türtőztetni magát az egykori elszámoltatási kormánybiztos az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén. Beszólásai jól hallhatóak a helyszínen forgató Hír TV felvételén.
Az egykori elszámoltatási kormánybiztos reklamált, amiért Hagyó Miklós ügyében szerinte "túl demokratikus" ítélet született.
A külföldről támogatott szervezeteket vegzáló civiltörvényt tárgyalta a parlament igazságügyi bizottsága. Néhány érintett civil szervezet aktivistája – Szél Bernadett segítségével – bejutott a bizottság ülésére és csendes tüntetésbe kezdett: szívet ábrázoló pólóban álltak sorfalat a képviselők körül. A kormánypárti képviselőknek nagyon nem tetszett az akció. Videó.
A bíróság kimondta, hogy Budai Gyula megsértette Veres János volt pénzügyminiszter hírnevét, amikor belekeverte a reptér privatizációjába.
A volt titokminiszter személyiségi jogi pereket nyert meg.
Sokatmondó kommentárt fűzött Andy Vajna üzleteinek állami megtámogatásához a fideszes Budai Gyula, volt elszámoltatási kormánybiztos.
Harmadára csökkent a miniszteri biztos számláján lévő összeg, és még lakásbérletre is kapott juttatást.
Bugyi környékén jutott több száz hektár állami földhöz a Dunakeszi Kinizsi egyik mezszponzora, a holland Joseph Janssen érdekeltségébe tartozó Hunland Trade Kft. – dacára annak a sűrűn hangoztatott elvnek, hogy külföldiek ne juthassanak földhöz Magyarországon. Az Átlátszó szerint megesett, hogy az árveréseken egyazon cég két ügyvezetőjének ügyvédjei srófolták fel az árakat, így gondoskodva arról, hogy a licitáló magyar gazda ne juthasson a kiszemelt földdarabhoz.
Az uniós tagállamok közül egyre többen gondolják azt, hogy értelmetlen az orosz embargó további fenntartása, ezért jó esély van arra, hogy már az idei első félévben megoldódik a kérdés - mondta Budai Gyula miniszteri biztos a Gyulahús Kft. üzemlátogatásán.
Október 17-e után megkezdi a magyar tej átvilágítását a Kínai Népköztársaság illetékes hivatala. Ha átmegy a teszten a magyar termék, indulhat az export. Kína jó messze van, de tej és tejkészítmények kiszállítása nemcsak légi úton, hanem a szibériai expresszel is könnyen megoldható – Budai Gyula miniszteri biztos szerint.
Juhász Ferenc Budai Gyula által feltárt 2006-os lakásügyében tavaly felmentő ítélet született, ezt azonban a vád megtámadta, a másodfokon eljáró bíróság pedig rájött, hogy katona ügyében nem ítélkezhet civil bíróság, ezért új eljárást írt elő. Erre az illetékes katonai tanács megtámadta a saját bírósága döntését a Kúrián. A Kúria pedig úgy ítélte meg, hogy Juhász ügyében nyugodtan hozhatnak döntést civilek is.
Egy egész ágazat állami hatóságai, és maga Budai Gyulai is két marokkal szórta átkait a Négy Mancs állatvédő alapítványra, ám csütörtökön újabb pert nyert a szervezet. A tolltépés és a libatömés betámadásának és állami védelmének története kicsiben bemutatja a magyar politikai gyakorlatot is.
Nem volt központi téma az orosz élelmiszerembargó a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon annak ellenére, hogy az Európai Unió kilátásba helyezte az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását - nyilatkozta Budai Gyula miniszteri biztos.
2014 utolsó negyedévében 14,5, 2015 első negyedében pedig 52 százalékkal csökkent az Oroszországba irányuló magyar export. A mezőgazdaság vesztesége mintegy 80 millió eurót, azaz 27 milliárd forintot tett ki. A beruházások elmaradásából fakadó kárt még csak becsülni tudják – mondta a területért felelős kormánybiztos.
Jönnek az orosz-magyar vegyesvállalatok, kettőről már meg is állapodtak múlt héten az oroszokkal – mondta Budai Gyula a Napi Gazdaságnak.
Amennyiben sikeres lesz az orosz élelmiszerbiztonsági ellenőrök által a magyar élelmiszer-feldolgozó cégeknél áprilisban sorra kerülő audit, akkor az orosz embargó megszüntetését követően a magyar cégek azonnal megkezdhetik termékeik kivitelét az orosz piacra - mondta Budai Gyula az MTI-nek.
A külgazdasági és külügyminiszter március 22-től, legfeljebb 6 hónapra meghosszabbította Budai Gyula orosz embargós miniszteri biztosi kinevezését - olvasható a pénteki Hivatalos Értesítőben.
A magyar állam nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy Oroszország Magyarország számára az elsők között tenné lehetővé az élelmiszer-szállítást az embargó feloldása után. Minenesetre örömmel várják az orosz szakértők esetleges érkezését – írta Budai Gyula, az embargó kezeléséért felelős miniszteri biztos.
Kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, hogy minek köszönhető a veszprémi választási vereség, hogy milyen stratégiaváltásra gondolhatott Navracsics Tibor, és mire célozhatott Orbán Viktor, amikor azt írta, nem ülhetnek tovább a babérjaikon.